A pénzügyi és költségvetési bizottságok délelőtt folytatták a jövő évi állami költségvetés szakaszonkénti megvitatását. A legtöbb esetben a szaktestületek megőrizték a kormány által javasolt cikkelyeket. Az Igazságügyi minisztériumnak majdnem 1 százalékkal lesz kisebb a költségvetése 2018-ban, mint idén, a Börtönigazgatóság viszont 13 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint idén. A belügyminisztérium költségvetése 20 százalékkal emelkedik, a Nemzetvédelmi minisztérium pedig a NATO-val szembeni vállalásoknak megfelelően megkapta a bruttó nemzeti össztermék 2 százalékának megfelelő több mint 18 milliárd lejt, ami 11 százalékos emelkedést jelent idénhez képest. A szakbizottságok megszavazták a Külügyminisztérium a hírszerző szolgálatok és a népügyvéd költségvetését. A Pénzügyminisztérium képviselője szerint általában 10 százalékkal lefaragták a működési költségeket minden intézménynél.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...