Az orosz hadsereg vezérezredese is részt vehetett a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépének lelövésében ? derítette ki egy nemzetközi nyomozócsoport.

Mint ismeretes, a 2014. július 7-én Kelet-Ukrajna fölött bekövetkezett katasztrófának 298 halálos áldozata volt. A nyomozók már korábban megállapították, hogy a repülőt egy szovjet gyártmányú légvédelmi rakétával lőtték le, hogy a rakétát a szeparatisták által ellenőrzött területről indították, és hogy a szállító-indító jármű, amiről kilőtték a rakétát, az ukrán-orosz határon át érkezett a térségbe, és Oroszország felé is hagyta el azt.

2016 szeptemberében nyilvánosságra került több telefonbeszélgetés, amikben a nyomozók szerint a tragédiához köthető személyek beszélgetnek. A Bellingcat nevű oknyomozó-csoport és a The Insider nevű lap most azt állítják, hogy egy több hónapos, közös nyomozásuk eredményeképp sikerült azonosítaniuk az egyik férfit, aki nem más, mint Nyikolaj Fedorovics Tkacsov vezérezredes, aki jelenleg is fontos pozíciót tölt be Oroszország Központi Katonai Körzeténél.