Indul a spanyol kormány által kíirt előrehozott katalóniai választásokon a térség leváltott szakadár elnöke, Carles Puigdemont, aki Brüsszelbe menekült tisztségéből történt eltávolítása után.

Puigdemont közölte, hogy jelölteket válogat, akikkel a december 21-re kiírt választásokon indulna Együtt Katalóniáért név alatt. A jelöltlistán pártja, az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) tagjai és független, politikai háttérrel nem bíró személyek fognak szerepelni – mondta a menesztett katalán elnök. A szakadár katalán elnök Brüsszelből tervez kampányolni. A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

Puigdemontot és volt kormányának 13 tagját (köztük a Belgiumban tartózkodó 4 kabinettagot) Spanyolországban akár 30 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. (MTI)