Jelentős finanszírozási összegektől eshet el Románia, ezért a kormányfő a Versenyképesség Operatív Program menedzsmenthatósági vezetőségének leváltását kérte tegnap. A kormányülés kezdetén tett felszólalásában Mihai Tudose miniszterelnök a menedzsmenthatóság vezetőségének menesztését kérte az európai alapokért felelős tárcavezetőtől. Marius Nica elmondta, arról értesült, hogy az ország végleg elveszítheti a 2014-2020-as finanszírozási időszakban kiírt első pályázatokat, majd hozzátette: meghozta a szükséges intézkedéseket. A tárcavezető azt ígérte, kérni fogja a miniszterelnök ellenőrző testületétől, hogy elemezzék a hatóságnál kialakult helyzetet.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...