Hamis bolgár személyazonossági igazolványokkal próbált két koszovói állampolgár átjutni ma hajnalban a román-magyar határon – közölte a határrendészet. A két férfi a Temesvárról Budapest felé tartó vonaton utazott. A hatóságok úti okmányaik ellenőrzése nyomán a kürtösi állomáson leszállították őket a vonatról. Kihallgatásuk során azt állították: a hamis bolgár iratokat Szerbiában szerezték be kétezer euróért egy számukra ismeretlen személytől. Elmondásuk szerint Svájcba akartak eljutni. A határrendészek büntető eljárást kezdeményeztek ellenük tiltott határátlépés és hamis okirat felhasználása gyanújával. Szintén ma közölte a határrendészet, hogy csütörtökön 13, Romániában már menedékkérőként nyilvántartásba vett iraki állampolgárt tartóztattak fel az Arad megyei Tornya határátkelő közelében, a határtól 300 méternyire a mezőn, miközben gyalog próbáltak átszökni Magyarországra, hogy bejussanak a schengeni övezetbe. Az év első hét hónapjában 2800 határsértőt fogott el a határrendészet, közülük 1500-an illegálisan érkeztek, 1300-an pedig illegálisan próbáltak távozni az országból. Tavaly egész évben 1075, az országba illegálisan belépett, illetve 549, Romániából illegálisan távozni próbáló határsértőt tartóztattak fel a határrendészek.
Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...