Az amerikai kormányzat folytatja a békés nyomásgyakorlás politikáját Észak-Korea esetében, együttműködve Kínával az adott kérdésben – jelentette ki tegnap Rex Tillerson. Az amerikai külügyminiszter a Fox televízió politikai vitaműsorában hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség egyhangúlag támogatja az amerikai álláspontot. Tillerson közölte, hogy az újabb provokáció dacára is tárgyalásokat akar Észak-Koreával.

Az észak-koreai hadsereg szombat reggel újabb három rakétával hajtott végre kísérletet, a rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták egyike gyakorlatilag a kilövés után felrobbant, a másik kettő a Koreai-félsziget és a Japán közötti tengerbe csapódott be.