Emmanuel Macron, francia államfő Klaus Johannis elnökkel és Mihai Tudose kormányfővel, találkozik ma. A két államfő négyszemközti beszélgetése az államelnöki hivatal szerint, a két ország közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről, aktuális európai és nemzetközi témákról, illetve biztonságpolitikai kérdésekről fog szólni, majd ezt követően egy közös sajtótájékoztatóra kerül sor. A két elnök közösen ellátogat a bukaresti Dimitrie Gusti Falumúzeumba, majd a nap végén Klaus Iohannis fogadást ad francia hivatali kollégája tiszteletére. Körútja során Emmanul Macron szerdán Ausztriába látogatott, pénteken pedig Bulgáriában fogadják.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...