Mégsem csökkennek a speciális nyugdíjak ? közölte a védelmi miniszter. Adrian ?u?uianu a kormányülés előtt nyilatkozott, amelynek napirendjén szerepel a különnyugdíjak szabályozásának a módosítása.

A miniszter hangsúlyozta: sem a nyugdíjak összege, sem a nyugdíjkorhatár nem módosul. Ami mégis változik, az a nyugdíjak kiszámításának módja. Ezután nem a bérekhez igazítják a speciális nyugdíjakat, hanem az inflációhoz. Ugyanakkor kiküszbölik azt a lehetőséget, hogy valaki több nyugdíjat kapjon, mint amennyi a fizetése volt ? tette hozzá a védelmi miniszter.

A pénzügyminiszter szerint jövőre 3 milliárd lejjel, 17,2 milliárd lejre nőne a nyugdíjalap hiánya, ha a külünnyugdíjakat a januártól emelkedő bérekhez igazítanák. Ionuţ Mişa elmondta: tavaly a 15,5 milliárd lejt is meghaladta a deficit, vagyis ennyit kellett pótolni az államkasszából a járulékok mellé, hogy ki tudják fizetni a nyugdíjakat. Idén a hiány várhatóan 14 milliárdra csökken, mivel gyarapodott a munkahelyek száma, és ezzel a befizetések is emelkedtek. Jövőre viszont a 17 milliárdot is meghaladná a hiány, mivel a béremelések automatikusan maguk után vonnák a nyugdíjak emelkedését is.

A miniszter hangsúlyozta: szeptember 15-éig a jelenleg érvényben levő szabályozás alapján kérhetik nyugdíjazásukat az érintettek, a nyugdíjakat azonban ezután kizárólag az infláció mértékéhez igazodva növelik.