A Tudose kormány múlt heti tevékenységét vizsgálja meg a kormánykoalíció ma délben kezdődött ülésén és dönt a rendkívüli parlamenti ülésszak esetleges összehívásáról. A koalíció vezetői tárgyalnak a katonai nyugdíjak törvényének módosítására, miután Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter a havi 35 ezer lejt is elérő magas nyugdíjak kiigazításának szükségességéről beszélt. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány szerdai ülésén fogadja el a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében ezentúl csak az inflációnak megfelelően emelik a különleges nyugdíjakat és nem az aktív alkalmazottak béréhez igazítják. Carmen Dan belügyminiszter szerint van megoldás az állomány hiányának csökkentésére. Hangsúlyozta, nem változtatják a már meglévő jogokat, mindenki, aki a jelenlegi szabályozásoknak megfelelően nyugállományba akar vonulni, másfél hónap áll rendelkezésére. Carmen Dan bejelentette, a rendelet elfogadásával egyidejűleg 10 százalékos béremelést is biztosítanak a rendőröknek. A belügyminiszter elmondta, találtak megoldást négyezer alkalmazott bevonására a rendszerbe és a közrendészeti járőrök felszereltségének javítására. A szerződéses rendőrök és alkalmazottak szakszervezeti vezetője szerint a rendelet módosítja a nyugdíjkorhatárt, ezért felszólította tagjait, minél hamarabb nyújtsák be nyugdíjazási kérelmeiket a jelenlegi szabályozásnak megfelelően.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...