Nagyvárad és Kolozsvár között 2020 végén lehet majd autópályán közlekedni – jelentette ki Razvan Cuc közlekedési miniszter. A tárcavezető nagyváradi látogatásán közölte, hogy a Bors és Berettyószéplak közötti mintegy 60 kilométeres szakaszt három alszakaszra osztják, amelyek megépítésére most hirdetik meg a közbeszerzési pályázatot. A Bors-Berettyószéplak szakaszt 60 százalékban már megépítette az amerikai Bechtel vállalat, amellyel 2013-ban szerződést bontottak, majd 2015-ben egy spanyol-román konzorcium nyerte el a munkálatokat, de ezzel a vállalkozóval is felbontották a megállapodást. Az Országos Útigazgatóság szóvivője a Déli-Kárpátokon áthaladó Nagyszeben és Pitesti közötti, 123 kilométer hosszúra tervezett, 2021-re ígért autópályáról azt mondta, a kétszer többe, 3,34 milliárd euróba kerül a korábban közölt 1,6 milliárd euró helyett.
Lemondás- és leváltás-hullám a bevételek elmaradása miatt
Lemondott tegnap az Országos Adóhatóság (ANAF) elnöke. Lucian Heiuş nem magyarázta meg lemondásának okát, de a sajtó tudni véli, hogy…
Tovább...Kétharmaddal nőtt az államháztartási hiány
A pénzügyminisztérium közlése szerint az államháztatás hiánya az idei első négy hónapban elérte a bruttó hazai termék 1,7 százalékát a…
Tovább...Vita a törlesztőrészletek összetételéről
A bankoknak új törlesztési naptárat kell összeállítani, hogy a hitelt és a kamatot azonos arányú részletekben fizessék a fogyasztók a…
Tovább...A kormányhatározatra várnak
Indulásra kész a Giurgiu és Rusze közötti kompjárat, de egyelőre nem működhet, habár jelentős a várakozási idő a román-bolgár határon.…
Tovább...