Továbbra is támogatják a párizsi klímaegyezmény megvalósítását, erről egyeztek meg a G20 csúcstalálkozón. A világ gazdasági vezető országainak találkozóján, Hamburgban, egy kompromisszumos zárónyilatkozatot fogadtak el szombaton, amelyben szerepel többek között az, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és az illegális kereskedelem ellen, illetve visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvalósítását és tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle. A csúcstalálkozó egyik legfőbb témája a klímavédelem volt. Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy decemberre újabb csúcstalálkozót hív össze az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében. Itt sor került az első Trump-Putyin találkozóra is, melyen megállapodtak, hogy együtt fognak működni a kiberbiztonság terén, és ugyancsak itt vonultak utcára több ezren a G20-ak és döntéseik ellen tüntetve, a zavargások nem voltak erőszakmentesek, a csúcstalálkozó ideje alatt majdnem 500 rendőr és civilek is megsérültek.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...