Idén elsőként sikerült összehangolni Szamosújváron a városnapok román és magyar programjait úgy, hogy a közönség minden rendezvényen rész tudjon venni. A magyar programok szervezői közül Kasza Tamás programkoordinátor a kolozsvári Szabadság napilapnak nyilatkozva elmondta, sikerült úgy szervezni, hogy a román és magyar programok ne fedjék egymást. A városi tanácsban örömmel fogadták az ötletet, és maximális támogatásban volt részük, sőt, az önkormányzat felvállalta a költségvetés nagy részét is ezzel megkönnyítve a magyar szervezők részére a színvonalas programok előkészítését, megszervezését. A június elején szervezett Kisközösségek Majálisa után június 9-én, azaz ma borkóstolót, humorestet és jazz koncertet szerveznek Szamosújváron a városnapok magyar programjaiként. Holnap, június 10-én pedig Tulipán Focibajnokság zajlik, amelyen a felnőtt korosztály csapatai és meghívottjai vesznek részt, többek között a szamosújvári városháza alkalmazottaiból verbuválódott labdarúgó-csapat.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...