Szeptember elseje után kapják meg az idei évre járó 1450 lejes üdülési támogatást ? utalvány formájában ? a közalkalmazottak ? közölte a turisztikai miniszter.Mircea Dobre tájékoztatása szerint a kormány hamarosan elfogadja az erről szóló sürgősségi rendeletet. Az utalványokra azonban csak a nyári költségvetés-kiigazítás után lesz fedezet. A büdzsé kiegészítésére a miniszter szerint leghamarabb július végén, augusztus elején lehet számítani. Mircea Dobre szakminiszter azt is elmondta, hogy az elfogadás előtt álló rendelet szigorúan bünteti az utalványokkal történő kereskedést. E szerint 10 ezer lejjel büntetik az amúgy névre szóló szelvények értékesítését, és 20 ezer lejre azokat a turisztikai irodákat, amelyek szolgáltatást nyújtanak azoknak, akik nem a nevükre szóló utalvánnyal fizetnek. A miniszter nem tért ki arra, hogyan szűrik majd ki ezeket a szabálytalanságokat. A héten elfogadott egységes bértörvény szerint a közalkalmazottak jövőre is jogosultak lesznek üdülési támogatása, csakhogy ezt nem értékjegy formájában, hanem pénzben kapják meg. Az előírást hevesen bírálta a Turisztikai Ügynökséges Országos Szövetsége.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...