Közös közleményben üdvözölték az RMDSZ nyelvi jogokat bővítő törvénymódosító javaslatát az erdélyi civil jogvédő szervezetek. A Civil Elkötelezettség Mozgalom, az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport és a Politeia egyesület ugyanakkor figyelmeztett a tervezet gyengéire is.

A jogvédő civil szervezetek többek között azt kifogásolták, hogy a tervezet leszűkíti a nyelvhasználati jogok alanyainak a körét a kisebbségi román állampolgárokra és az általuk létrehozott, illetve a kisebbségek érdekeit védő szervezetekre.

A közleményt aláírók arra kérik a kormányt, hogy tartsa magát nyilvánosan hirdetett vállalásaihoz, valamint a Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége, illetve az RMDSZ közti megállapodáshoz miszerint a nemzetközi egyezményekkel összhangban módosítsa a közigazgatásban való kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályt.

Mint ismert, az RMDSZ által javasolt törvénymódosítás a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkentené azt a küszöbértéket, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban. A javaslat egy alternatív küszöböt is bevezetne, hogy a nyelvhasználati jogokat az arányukban kicsi, de létszámuk alapján mégis jelentős kisebbségi közösségek is élvezhessék. A szövetség ugyanakkor szankciók törvénybe iktatását is javasolja, amelyekkel azokat az önkormányzatokat lehetne sújtani, amelyek nem tartják tiszteletben a nyelvhasználati jogokat.