Rendőrök lepték el, evakuálták és zárták körbe kedd hajnalban a párizsi Gare du Nord vasúti pályaudvart. A Le Parisien című lap úgy értesült, hogy a rendőrség három veszélyes férfit kerestek.

A pályaudvaron tartózkodó embereket kiküldték a rendőrök, a vonatokban lévők pedig nem hagyhatják el a kocsikat. Egy rendőrségi szóvivő annyit közölt az APhírügynökséggel, hogy felmerült valamilyen gyanú, amelyet ki akarnak zárni. Később a rendőrség a Twitteren bejelentette, hogy ?vége az ellenőrzésnek, fokozatosan helyreáll a rend?.

A Gare du Nord forgalmas pályaudvar, londoni Eurostar-vonatok is érkeznek ide. Az Eurostar szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a rendőrségi akciónak valószínűleg nincs köze a társaság szerelvényeihez.

Egy utas, aki nem sokkal korábban érkezett Londonból, elmondta, hogy rendőrségi buszok és jelöletlen személygépkocsik érkeztek sietve a pályaudvarhoz.

Franciaországban rendkívüli állapot van érvényben amiatt, hogy az elmúlt években több iszlamista szélsőséges támadást követtek el az országban.