Ismét napirendre került az Alkotmánybíróságon az a jogszabály, amelynek értelmében a jogerősen elítélt személyek nem lehetnek a kormány tagjai. A jogszabályt a Nép Ügyvédje küldte a taláros tesület elé alkotmányossági kifogásokra hivatkozva.Ez a törvény akadályozta meg egyébként Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt abban, hogy betölthesse a miniszterelnöki tisztséget. Ám a testület ma sem hozott döntést és május 4-ére halasztotta azt. Igazságügyi források szerint a halasztás egyik oka a kvórumhiány volt. A testület utoljára április 27-ét jelölte meg a döntéshozatal napjaként ebben a kérdésben, miután március 7-én 21-ére, majd március 21-én április 4-ére halasztott. A Nép Ügyvédjének óvásával kapcsolatban. Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke úgy nyilatkozott: eddig ez a legnehezebb döntés, amelyet meg kell hozniuk, mert a kérdésnek politikai felhangjai vannak
Közzéteszik ma a bírák és ügyészek nyugdíjazásának pontos reformtervezetét
Bejelentette mai sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformtervezetét.
Tovább...Hadba lépésről szóló hamis hírek terjedésére figyelmeztet a belügyminisztérium
A szaktárca azt javasolja az állampolgároknak, hogy csak ellenőrzött forrásokból tájékozódjanak.
Tovább...Csökkent a ROBOR
Évi 6,69 százalékról 6,68 százalékra csökkent ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb.
Tovább...Felülvizsgálják a súlyos égési sérülteket kezelő kórházak működését
Munkacsoportot létesít az egészségügyi minisztérium.
Tovább...