A magyar-szerb határon épülő második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. „Ausztriában és Németországban az emberek nyugodtan aludhatnak, mert a magyarok itt meg fogják védeni Európa külső határait” – fogalmazott. A kormányfőt arra reagáltatták, hogy Törökország szerda éjjel részlegesen felmondta az Európai Unióval kötött migrációs egyezményt, aminek értelmében Törökország nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországból. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: korábban is azt az álláspontot képviselte, hogy meg kell egyezni a törökökkel, de nem okos politika, ha kizárólag az ő kezükbe tesszük a biztonságunkat. Az meg végképp nem okos politika, ha „a törökök kezébe tesszük le a biztonságunkat, és közben egyfolytában piszkáljuk, támadjuk, bíráljuk őket” – jegyezte meg. Ezért már korábban is azt mondta – idézte fel Orbán Viktor -, hogy a török megállapodással párhuzamossal gőzerővel építeni kell a kerítéseket.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...