Észak-Korea kilőtt ma négy ballisztikus rakétát, amelyek mintegy ezer kilométert repültek, és közülük három a Japán-tengerbe, Japán kizárólagos gazdasági övezetében csapódott be ? közölték japán és dél-koreai tisztségviselők. Valószínű, hogy Phenjan a múlt hét óta folyó amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatra válaszolt ezzel ? állapították meg a hírügynökségek. Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen típusú rakétákról van szó. Az ország nyugati partján, a kínai határhoz közel lévő, Tungcsang-zsi nevű kísérleti telepről tavaly állítottak Föld körüli pályára egy állítólagos műholdat egy nagy hatótávolságú rakétával. Phenjan azzal a rakétaindítással is megsértette az ellene érvényben lévő szankciókat, mint sok más kísérlettel. A mostani rakéták átrepültek az ország felett, és utána csapódtak be a Japán-tengerbe, a japán partoktól csupán körülbelül 300 kilométerre.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...