Tanulhatnánk az Osonótól ? a sepsiszentgyörgyi, színészekből és színész mesterséget tanuló fiatalokból álló színtársulattól. Az Osonó egyik előadása ? Ahogy a víz tükrözi az arcot ? 456 előadást ért meg. Hát ezt csinálja utánuk valamelyik hazai magyar hivatásos színtársulat! Valamelyik hazai magyar színház! És az Osonó nem egyetlen város vagy helység torkán nyomta le ezt az 526 előadást, hanem három kontinens 23 országában játszották, 17o településen. És mindezt tették önkéntes alapon, nem valami mesés honoráriumért. Az Osonó tagjai csupán akkor látnak egy kis pénzt, ha valami díjat nyernek, ami esetleg pénzjuttatással is jár. Az is előfordul néha?
És mivel kötik le a nézőt? Mitől ilyen sikeresek? Hát attól, például, hogy az említett előadásokat fiatalok személyes történetei alapján építették fel. Tehát az előadás alapja nem valami spekulatív fikció, hanem a fiataloknak a társulat tagjai által megélt helyzete és sorsa, kiszolgáltatottsága és lázadozása a mai világban. Bevallott szándékuk, hogy párbeszédet kívánnak teremteni a nézővel, arra akarják inspirálni őt, hogy felelős és kreatív emberként éljen, így nyilvánuljon meg a társadalomban. S azt akarják, hogy az előadás közösségi élmény legyen. Mint láthattuk, ennek a művészi hozzáállásnak sikere van ? szeretik ezt világszerte. Most arra kérték fel az Osonót, hogy tartson ezzel az előadással Magyarországon is előadássorozatot, országos turnét.
De az új produkciójuk, a Bányavakság is figyelemre méltó. Közösen készült a sepsiszentgyörgyi Andrei Mure?anu Színházzal ? együtt lépnek fel benne román és magyar színészek, valamint román és magyar fiatalok. Az előadás kétnyelvű, és feliratozva van románul és magyarul. Hogy miért van szükség ilyen produkcióra a Székelyföldön? Hát azért, mert az osonósok meglátták a darabban azt, hogy a bányavakság tulajdonképpen a székely falvakat elpusztító interetnikus vakság. Igen, erről van szó. A szereplők elveszítették identitásukat. Úgy élnek, mint a vakok. Úgy szavaznak, mint a vakok. Úgy tesznek, mintha nem látnák, nem érzékelnék egymás fájdalmait, sem pedig azt az űrt, amit a fakitermelő maffia hagy maga után. A szegénység, a kiszolgáltatottság, a torz ambíciók teszik vakká és ítélik pusztulásra a székely falvakat ? vallják az előadás létrehozói. És ezt román és magyar színészek, román és magyar fiatalok együtt mondják el az Osonó színpadán.
Bocsánat, az Osonó előadásán!
Mert az Osonónak, bármilyen elismert és jó társulat, nincs saját színpada, nincs székháza, nincs raktára, nincs irodája ? állandóan be kell könyörögnie magát valahová. 2o16-ban az Osonó semmilyen helyi támogatást sem kapott. Októbertől projektjei zömét Budapestre költözteti át, mert Magyarországon több meghívást és megkeresést kapott, országos turnét tarthat ott. És ami ugyancsak fontos: magyarországi segítséggel, a Tiszta Formák Alapítvány támogatásával áprilisban előadássorozatot tarthat Spanyolországban.
El fogjuk veszíteni az Osonót?
Ez ellen miért nem intézkedik Sebastian Cucu prefektus úr? ? aki csak azzal foglalkozik, hogy pereket indít, szám szerint immár közel félszázat, a székely zászlót kitűző s a magyar feliratokat előtérbe helyező intézetek ellen. És mit szól ehhez Dan Tănase blogger, a hivatalos feljelentő? Ő sem lép közbe azok ellen, akik szülőföldjén ? és szülővárosában! ? nem támogatják az Osonót, kénytelen Magyarországra menni segítségért? Ez nem fér bele a képletbe?
Ne legyünk már ennyire tékozlók.