Ismét elszállíthatók a tilosban parkoló autók, miután csütörtök esti ülésén a kormány elfogadta a vonatkozó jogszabály végrehajtási utasításait. Liviu Iolu kormányszóvivő hangsúlyozta: a jogszabály célja nem a büntetés, hanem a visszaélések megakadályozása.

A tilosban parkoló járművet csakis rendőr rendelheti el, kivéve, ha a gépkocsiban ül valaki, vagy a tulajdonos mentésben vesz részt.

A jogszabály egyúttal szabályozza a járdán parkolás körülményeit is. Eddig minden körülmények között tilos volt a járdán parkolás, ami a nagyvárosok lakóit lehetetlen feladat elé állította. A jövőben járdán akkor lehet parkolni, ha szabadon marad legkevesebb egy méter széles sáv a gyalogosok közlekedésére, illetve a gépkocsi nem akadályozza az úttest első forgalmi sávjában közlekedő járművek mozgását.