Az Európai Bizottság elnöke szerint teljes tévedésben vannak azok, akik azt gondolják, hogy elérkezett az idő Európa feldarabolására. Jean-Claude Juncker az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződésről szóló megállapodás 25. évfordulóján kijelentette: az Európai Uniónak a mai világhoz kell igazítania a szabályait, és egyes államok számára új pályát kell kialakítania.

Tíz év múlva Európa a világ bruttó nemzeti termékének a jelenlegi 25 helyett mindössze 15 százalékát állítja majd elő, húsz év múlva pedig már egyetlen európai ország sem tartozik majd a világ hét legnagyobb gazdasága közé – közölte Jean-Claude Juncker. Hozzátette, a 20. század elején még a Föld lakosságának mintegy 20 százaléka Európában élt, ez a szám ma 5-7 százalék közé tehető, az évszázad végére pedig 4 százalékra esik. Tehát különálló nemzetenként nem fogunk tudni létezni az Európai Unió nélkül.

A bizottság elnöke elismerte: a migrációs válság lerombolta azt az alapelvet, hogy az Európai Unió a közösen elfogadott szabályokon alapul. Juncker szerint épp ezért egy másik pályát kell például kijelölni azon államok számára, amelyek nem akarnának minden területen annyira szorosan együttműködni, mint a többiek.