Politikai elemzők hada elemezte ki a pártok választási szlogenjeit az Agerpres felhívására. A fő megállapításuk: a kampányjelszavak az ország neve, vagyis Románia körül „forognak”, aminek egyik oka a fantázia hiánya lehet. Alfred Bulai szociológus szerint a szlogenek gyerekesek; szerinte intellektuálisan ennyire telik egy fürgébb eszű nyolcadikostól is, sőt talán többre is.

Radu Magdin politikai elemző szerint a Románia azért lett kulcsszó, mert létezik egy egyre erőteljesebb nacionalista trend, amely a patriotizmusra és az úgynevezett nemzeti értékekre hivatkozik, „talán az indokoltnál nagyobb mértékben”. Rámutatott: egyáltalán nem biztos abban, hogy a valóság annyira sötét, amennyire a ?nagy hazafiak? igyekeznek lefesteni. Kiemelte, a téma valamennyi pártnál megjelenik, a különbség csak a csomagolásban van annak függvényében, hogy milyen választói szegmenset céloznak meg.

Cristian Pirvulescu úgy véli, a pártok diskurzusának semmi köze Donald Trump megválasztásához, hiszen a romániai kampányban már jóval november nyolcadika előtt megjelentek a nacionalista tendenciák. Sőt – emlékeztet a politológus – már 2012-ben találkozhattunk Romániában a most erőteljesebben megnyilvánuló Európa-ellenes frusztrációkkal, amelyek egyre nyilvánvalóbb illiberális fordulatot vesznek. Úgy vélte, hogy bár a kampánytémákat fókuszcsoportos kutatások alapján választják ki, a döntést erőteljesen befolyásolják az interjúkat készítőik és a választási tanácsadók rögeszméi. Így válik az ambientális – magyarán a mindennapokban jelenlévő, de mintegy háttérzajként létező – nacionalizmus a kampány kiemelt témájává, mutatott rá a politológus.