Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért tartottak szombat este demonstrációt, amelynek több résztvevőjét előállították. Dragoş Tudorache belügyminiszter jelentést kért tegnap a csendőrségtől az Acţiunea 2012 által szervezett tüntetésen történtekkel kapcsolatban. A tüntetők megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak. A demonstráción az Agerpres hírügynökség szerint több százan, a Mediafax hírügynökség szerint mintegy kétezren vettek részt, és a megmozduláson addig nem történt rendbontás, amíg a tömeg a kormánypalota elé ért.Ma Dacian Cioloş kormányfő azt nyilatkozta, azért nem tárgyalt a hétvégén Bukarestben tüntető egyesüléspártiakkal, mert nem akar kampányvitákba keveredni, és nem szeretne olyasmiről beszélni, amire a választások után fog sor kerülni. Az egyesüléspártiak „elég tisztán fogalmaztak nyilatkozataikban: olyan politikusokkal akartak tárgyalni, akik éppen kormányprogramjukat készítik elő. Nekünk még két hónapunk van hátra a kormányzásból, nem tudom, mit tárgyalhatnánk arról, ami az után fog történni” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ennek az egyeztetésnek a politikai pártok vezetői között kell lezajlania.
A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Ünnepelt a romániai magyarság március 15-én
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
Tovább...Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...