Tuzson Bence, a magyar kormány kommunikációjáért felelős államtitkára nemrég az M1 televízió nyilvánossága előtt fejtette ki, hogy mielőtt a kormány elhatározta, hogy az Országgyűlés elé terjeszti a kötelező kvóták elutasításának jogi feltételeit megteremtő alkotmánymódosítások tervezetét, más európai államok alkotmányait is megvizsgálta. Hasonló kitételekkel több esetben is találkozott. Románia példáját expliciten is említette, hiszen a román alkotmány is tiltja idegen népességeknek az országba való betelepítését.
Már több rendben is kifejtettem abbéli meggyőződésemet, hogy az illegális bevándorlást törvényes keretek közé kell szorítani, és hogy a folyamatra az érintett országok kormányainak és ? értelemszerűen ? jogintézményeinek kell felügyelniük. Ha az államhatárok mindenféle felügyelet nélkül átjárhatóvá válhatnak, a demokratikus jogállam omlik össze. Maga a koherens jogi érvelés is végképp lehetetlenné válik. Egyetlen példa: mivel az európai jogrendszer a kisebbségi kérdés rendezésével kapcsolatos problémákat nemzetállami jogkörbe utalja, végképp érthetetlenné válna, miféle jogelvek szerint válhat a betelepítés európai szolidaritáson alapuló kötelezettséggé, s maradhat a kisebbségi kérdés rendezése gyakorlatilag nemzetállami hatáskörben. Hogyan lehet a diszkriminációmentesség elvének megsértése nélkül a szolidaritást a nemzetállamok szintjén kötelezővé tenni? A kisebbségi közösségektől viszont megtagadni?
Az ellentmondás még akkor is feloldhatatlan, ha a muszlim ?származású? migránsokat a nemzetállamok tételesen sem kisebbségekként, hanem a többségbe asszimilálandó individuumokként szándékoznak befogadni.
Csakhogy, amíg az asszimiláció bekövetkezik, az adott népességek mégiscsak kisebbségi közösségekként lesznek jelen. Persze azt sem borítékolhatjuk, hogy az asszimiláció egyáltalán bekövetkezhet. Sőt, még abban sem lehetünk bizonyosak, hogy hosszabb távon ki kit fog asszimilálni? Sokan kételkednek benne, hogy egy nemzeti identitásától jobbára megfosztott, kulturális hagyományaitól elidegenített, fokozatosan egyfajta angolszász ?egyetemességbe? integrált európai népesség képes lehet arra, hogy a kulturálisan jóval magabiztosabb, a család és a vallási közösség hagyományos értékrendjéhez szorosabban kötődő bevándorlók demográfiai és nyelvi-kulturális nyomásának ellenállhasson.
Ez esetben pedig fokozatosan a mai többségek válhatnak kisebbségekké. A kisebbségi kérdés tehát nagy valószínűséggel a jövőben sem lesz megkerülhető.
Magyarország úgy véli, hogy a Brüsszellel való szembeszegülés keretében nem csupán a magyar nemzeti közösség érdekeit, de egész Európát védelmezi. Ezt a szándékot ? magyarként ? lelkesen el is hinnők neki. Csak akkor támadhatnak súlyos kételyeink, amikor a magyar kormányzat képviselői ? tetteiket igazolandó ? egy olyan ország alkotmányára hivatkoznak, mely önmagát egységes nemzeti államnak aposztrofálva, kisebbségeit nem csak autonóm közösségek gyanánt elismerni nem hajlandó, de anyanyelvük, nemzeti szimbólumaik használatát is minden lehető eszközzel korlátozza, javait, sőt történelmét, kulturális értékeit is módszeresen kisajátítja, illetve nemzetközi kötelezettségeit megszegve sem hajlandó visszaszolgáltatni.
A legnemesebb célok is gyanússá válhatnak, ha megvalósítóik megvalósításuk érdekében semmitől sem riadnak vissza. Hiszen tudjuk, nem a cél szentesíti az eszközöket, hanem megfordítva: legfeljebb az eszközök szentségteleníthetik a célokat.
Nem tudok hinni egy olyan nemzeti szuverenitás példaszerűségében, sőt szentségében, mely a nemzeti kisebbségeket az állampolgári (nyugati szóhasználattal: a nemzeti) közösségből leplezetlenül kirekeszti. Márpedig addig, amíg a hivatalos statisztikák szerint is a legalább 1 200 000 romániai állampolgár által beszélt magyar nyelv Romániában nem hogy ?államnyelvnek? nem számít, de még helyi (azaz a magyarok által is lakott településeken) hivatalossá nyilvánítható nyelvnek sem, az állam a magyar anyanyelvű romániai állampolgárokat nyilvánvalóan kirekeszti a romániai állampolgárok közösségéből, azaz a román politikai nemzetből. Ha az általunk, romániai magyar állampolgárok által beszélt magyar nyelv nem ?államnyelv?, a román milyen alapon az? Vagy államunk valójában nem is tekint bennünket saját polgárainak? Rendben. De akkor mondja is ki. És hagyjon föl azzal a csiki-csuki játékkal, melyben, ha adót kell fizetni, állampolgárok vagyunk, de ha anyanyelvünket szeretnők használni, ha saját ügyeinkben a magunk érdekei szerint szeretnénk eljárni, már nem lehetünk azok.
Egy ilyen állam alkotmányát bármely vonatkozásban is példaként emlegetni számunkra, romániai magyarok számára sokkoló élmény.
Az a látszat (?) keletkezhet ugyanis, hogy a magyar kormány ugyanúgy nem válogat az eszközökben, mint a román. Márpedig minket, romániai magyarokat (a nyelven és a kultúrán túlmenően) eddig is az tartott meg magyarnak, hogy úgy vélhettük, ez azért még sem lehet egészen így.