A több pozsonyi helyszínen zajló, egynapos fórumon olyan aktuális témákról beszélnek majd, mint az unió állapota és jövője, ezen belül a migráció problémaköre, a biztonsági kihívások és a terrorizmus elleni harc, illetve a gazdasági és szociális biztonság, a foglalkoztatottság növelésének lehetőségei, valamint a Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépése utáni unió kérdései is.

Hol és hová tart jelenleg az unió, illetve milyen válaszokat lehet és kell adni az uniós polgárok EU-val szembeni bizalomvesztésének jelenségére – előzetes közlések szerint ezek azok a kérdések, amelyek a csúcs most kezdődött első tárgyalásszakaszán kerülnek terítékre.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, még a találkozó kezdete előtt, tegnap este kiadott közleményében arra szólította fel a találkozó résztvevőit, hogy tárgyalásaik során „józanul és brutálisan őszintén” tekintsenek az unió problémáira.