Kedves hallgatóink, legalábbis a kalendárium szerint beállt az ősz, de én még néhány percig szeretnék visszatekinteni a nyárra, azokra a hónapokra, amikor erdélyszerte egymást érték a képzőművészeti alkotótáborok. És közülük is az egyik legérdekesebb a csíkszeredai Free Camp nemzetközi művésztelep, amelynek alkotásait még két hétig meg lehet tekinteni a Hargita Megyei Tanács galériájában. A Free Camp, azaz a bármiféle téma-megkötöttség nélküli Szabad Tábor, tizenegy esztendővel ezelőtt, 2005-ben indult, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig úgyszintén igen érdekes felfedezni, hogy miként látnak minket mások, mit vesznek észre abból természeti-szellemi-rurális-urbánus környezetből, ami számunkra már megszokott és olykor semmi feltűnőt nem találunk benne. Arról nem is beszélve, hogy általában a kommunikáció és különösképpen a szakmai kommunikáció nélkülözhetetlen a mai világban, ha nem akarunk mindig önmagunk számára lenni a legjobbak és a legszebbek.
Tizenegy esztendő teltén, az immár a tizenkettedik táborzárásnál, levonható a következtetés: a Free Camp alapvető céljainak eleget tett. Nincsenek pontos statisztikáim, de elmondható, hogy nem csupán a környező országokból, hanem egész Európából, sőt Ázsiából is vonzott ide több tucatnyi képzőművészt, – vannak akiket, nem is egyszer vagy kétszer -, hanem többször. A sajátos látásmódok tudomásulvétele hozzásegítette a székelyföldi művészetkedvelőket ahhoz, hogy megnyíljon a szemünk a másságra, hogy végérvényesen felfedezzék: a képzőművészet a felszín olykor helyi politikai megrendelésekkel is összefüggő látszata, nem egyszer elgiccsesítő nemzetieskedése ellenére, már régóta nem a bennünket körülvevő természetes, emberi vagy tárgyi környezet puszta lemásolása,.hanem önálló és öntörvényű alkotás, ha úgy tetszik, a teremtés maga, amely mindenekelőtt a saját mércéjével mérhető, még akkor is, ha a művészt többszörösen is megérintik az eltelt idők, a körülötte kavargó világ jelzései vagy az emberi lélek mélységei. Az idei, tizenkettedik Free Camp-en a csíkszeredai Szakszervezeti Művelődési Ház előcsarnokában nyolc napon át tíz művész alkotott a nagyközönség számára is teljesen nyitottan, aki akarta, bármikor megtekinthette az alkotás folyamatát, de az augusztus végi művésztelepnek ezúttal volt még egy igen fontos jellemzője és ezen érdemes elgondolkodni. Az egykor Székelykeresztúron született, Párizsban is elismert grafikusnő most Berlinből érkezett. A Csíkszeredában született, Bécsben élő grafikus new-yorki kiállítás után tért vissza. A szegedi művészeti egyetemen tanító, doktori címmel rendelkező művész valamikor Baróton látta meg a napvilágot. Az az elismert fotóművész, aki a digitális fénykép- és fényképezés inflációja ellenére még mindig analóg módon, azaz filmre dolgozik, szászrégeni származású és ugyancsak a német fővárosból tért vissza. A gesztusfestészetet művelő, európaszerte jól ismert művész úgyszintén Erdélyből indult. De nem folytatom: az idei nemzetköziségben nem nagyon kellett keresni a közös nyelvet, viszont annál inkább érdekesebb volt eljátszani a gondolattal: vajon nem lenne érdemes, például a szakmai szövetség, a Barabás Miklós Céh égisze alatt összeállítani egy olyan albumot, amelyből kiderülne, hány kortárs erdélyi magyar képzőművész alkot Európa és a világ különböző országaiban? Azt hiszem, így együtt, meglepetés- és felfedezésszámba menne, hogy nemzetközi szinten milyen mértékben vagyunk érték-kibocsátók és értékteremtők. És alighanem ez jóval fontosabb lenne, minthogy kizárólag a kürtöskalács és az áfonyalekvár, a hegyek látványa és a legendák vigyék messzire a hírünket.