A ?Nekünk Mohács kell? örökzöld nóta szignójára

?Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.? (Ady)

Alig írtam le, illetve került adásba a múlt heti jegyzetem a menekültek kérdéséről, melynek az ?És nem is kell hozzá menekült…? címet adtam, és érkezett a(z öröm)hír, hogy a Kovászna megyei Kommandón menekültest játszottak, a közönség nagyobb derülésére és épülésére.

Történt ugyanis, hogy a falunapok alkalmával szabadtéri színpaddá alakították a falu központját és eljátszották szír menekültek ?elfogását?, bevagonírozását, a turisztikai látványosságként forgalmazott kisvonatra, azután meg elküldték őket ?Merkel nagymamájukhoz?. (?A szolgálatos határőrök végül sikeresen megállították az illegális fuvarozókat, előállították a határt törvénytelenül átlépő szíriaiakat. Azok spontán tüntetésbe kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A hatóságok azonban kitartottak, feltoloncolták őket a kommandói gőzös szerelvényére, és elküldték ?Merkel nagymamájukhoz?). Ráadásul a cikk, melyből az épületes eseményről értesülhetünk, ezt azzal a címmel közli, hogy sikeres volt a rendezvény, mintha népszerűségét, éppen ez a gyalázatos epizód adta volna.

Szóval, itt tartunk, így szórakozunk és tesszük sikeressé, meg vidámmá egy eldugott kis falu (ünnep) napjait, ez a színvonal ? gondolom a népi színjátszás legjavát gazdagítja a produkció, helyi múzeumokban fogják mutogatni a kellékeit, és szenté avatni kiötlőit, várom, hogy rockopera változatát is bemutassák, mondjuk Csíksomlyón? ?, ahogy mondani szokták, csak rá kell nézni a sokat mondó performanszra, és íme a k(ó)or, és benne az ember: ecce homo!

És ember nem akadt a helyszínen, ki megálljt kiáltott volna, kinek eszébe jutott volna, hogy ez a gyalázatos közjáték ízléstelenségén túl merőben immorális (sok arra a kereszt[y]én, vagy mégsem?), mások, bajban levők emberi méltóságát sérti, és ezért méltatlan azokra nézve is, akik eljátsszák, akik fogyasztják, netán röhincsélve kommentálják stb.

Ott tartunk, hogy az érzéketlenség, a szolidaritás hiánya, a xenofób és rasszista gyűlölet szórakoztató, megnevettet? A bajbajutottak kigúnyolása, megalázó paródiába foglalása, giccses és ízléstelen nyilvános lealjasítása ? mondanom sem kell, hogy az eljátszott menekültek ?Németországot, meg nőket követeltek? (sic!), kik is? az ott hurcolászott gyermekek? ?, megalázása lehet-e vicc, poénkodás alapja? Meddig süllyedhetünk, miközben valamiféle turulos-lóáldozatos, sohasemvolt székely/magyar mitológiai világban élünk? Van-e, lehet-e lejjebb a vidám erkölcsi züllésben?

Elképzelni is nehéz, hogy mi nevettethette meg a falunapi vigasságok közönségét a szerencsétlenül járt, üldözött, megalázott és nyomorgatott szír menekültek tragédiájának giccses és ízléstelen előadásában, és csak sejteni lehet azt is, hogy miért képzelték ?fiatalok? ? közelebbit nem lehet tudni a koreográfusokról és rendezőkről és alkalmi színészekről, csupán mintegy mellékesen, hogy a ?veszélyes? és illegális migránsokat roma gyerekekkel játszatták ?, hogy ez jó móka lehet? Alighanem az a korszellem lehet itt a mögöttes motivációt adó tényező, mely éppen a magyarországi gyűlöletkampány újabb felvonásával indult útjára. Az aljas és visszataszító manipuláció és propaganda, a kábeltévék és cyberhozzáférés miatt nem ismer határokat, akárcsak a határtalanul aljas és az emberek legrosszabb félelmeire, gyűlöletre épülő helyi propagandagépezet, mely ezúttal nemcsak átvette és visszhangozta, hanem egy fokkal mélyebbre vitte az anyaországi kampány-kommandó kirekesztő és xenofób tartalmát.

Image Not Found (Facebook/Frantz Ham)
Image Not Found (Facebook/Frantz Ham)

És nincs, nem volt ott elöljáró, ki megálljt parancsolt volna a gyalázat közjátékának, ki helyrebillentette volna a kizökkent világot, pontra tette volna annak önfeledt csápolóit, ki átérezte volna az előadás méltatlan és közerkölcsökre fölöttébb káros voltát, és cselekedett volna. Polgármester úr ? hadd mondjam névvel, hisz bizonyára méltán büszke rá: Kocsis Béla, akit nemrég RMDSz színekben választottak újra ?, alpolgármester úr, szervezők és egyéb elöljárók, hát itt tartunk, ez a színvonal, ez a szórakozást nyújtó élmény, ez a büszke határvédő nép erkölcse?! És napok teltek el anélkül, hogy a politikai párt, és a megyei kiskirályok félszóval is elhatárolódtak volna a performansztól. Vagy egyetértenek a gyalázatos produkcióval? Netán somolyognak bajszuk alatt és még élvezik is a dolgot?

Azután meg Kommandó immáron a magyarországi sajtóba is bekerült (ahogy egy székely elöljáró mondta volt: ?a negatív reklám is reklám?, nem igaz?), nem mint meglátogatandó turisztikai látványosság, hanem mint a gyalázatos gyűlölködés alsó határa, székely büszkeségünk vicinálisának utolsó állomása: a pokol kapujának dudvás/provinciális bejárata. Az is pikáns, hogy a helyi lapon kívül, a többi rommagyar sajtótermék nem tartja fontosnak megemlíteni a dolgot, struccpolitika, vagy eltussolási szándékból félrenéz. Pedig a performansz méltán fölkelthetné az érdeklődését (aztán kommentek még annál is inkább) a diszkriminációellenes hivatalnak is.

Végére hagytam a kommentariátus minősíthetetlen hozzászólásait. Nem szívesen lennék a jóérzésű, elítélő és elhatárolódók bőrében, megkapják minden felületen. Nyomdafestéket, civilizált ember fülét nem érheti az a gyűlöletbeszéd-özön, amit rájuk mondanak, trollkodó, echte nagy magyarrhh agyamentek, emberségükből kivetkőzött, eltorzult arcú és mérgezett billentyűzetű nímandok. (Azért nem állom meg, hogy a Balázs Ambrus nevű troll épületes hozzászólását ide ne másoljam: ?Csak így tovább, helyes kis paródia, ügyesen összehozták. – Ti büdös tetves hazaáruló büdös zsidóseggnyaló faszfej liberális faszkalapok ti meg megbaszhatjátok telibe a kurva anyátokat?). És a 3szek.ro oldalán sincs szerkesztő, kinek a náci beszéd föltűnne (fél napja ott díszeleg hasonlók társaságában e bejegyzés), az uszítás, az aljas és megalázó gyűlöletbeszéd. Ki tudja, fiatalok vagy kiskorúak is olvashatják, s még hasznát veszik, épülésükre szolgál, gondolhatja főszerkesztő és ügyeletes, vajon otthon is ezt tanítja gyerekeinek?

De a kommandói happening, rögtönzött, vagy inkább kitervelt színjáték egyszerre tükör is, az elaljasodás példázata: félrenézhetünk, de ott vagyunk benne ? ?tükör által homályosan? ? a belső sötétben, elképesztő mélységben, lent a neobarbárok között.

Turizmus a pokolban: Welcome to Kommandó!