Kolozsvártól 13 kilométerre, a Cifra Kalotaszeg szélén Mérában javában zajlik Erdély első világzenei csűrfesztiválja – amely ma és holnap még tárt kapukkal, jó zenékkel, kiváló előadókkal várja a nép és világzene kedvelőit. Ahogyan erről múlt szombati műsorunkban is beszámoltunk a Mérában zajló világzene fesztivál alapkoncepcióját a város és a falusi csűr, a könnyűzene és a népzene, a trendi és a hagyományos vagy a nemzetközi és a lokális között húzódó kontraszt és ezek találkozása képezi. A csűrszínpadon olyan, nemzetközileg elismert zenészek léptek, illetve lépnek fel, mint Herczku Ágnes, a Buda Folk Band, a Tárkány Művek, Nikola Parov vagy az Esszencia Csík János, és  Lakatos Róbert hegedűművészek alapítottak. A napi programokat természetesen hajnalig tartó táncház zárja – vendégmuzsikusokkal és a kiváló helyi zenészekkel. A Heti interjúban ma szintén zenész, azaz vendégünk Bajusz Gábor, a Funkorporation együttes dobosa és vezetője – a mérai hangulattól látszólag távol álló műfajban remek a Funkorporation, de a távolság mégsem olyan nagy. Ez a mára már ismert és kedvelt erdélyi együttes sem idegenkedik a népi zene elemeinek használatától, sőt, tudatosan használják és népszerűsítik az erdélyi zenét – legyen az magyar, román, cigány vagy bármilyen. Bajusz Gáborral néhány évvel ezelőtt beszélgettem, de szerencsére a Funkorporation azóta is talpon és együtt van, ma este éppen Magyarországon, Taliándörögdön, az Elevenkertben, vagyis a Művészetek Völgye 26.kiadásán lépnek fel – a következő közel egy órában tehát szóljon a Funk, és meséljen a dobos – tartsanak velünk!