Továbbra is nagyon kevés külföldön élő román kérte felvételét a választói névjegyzékbe ? derült ki az Állandó Választási Hatóság és a határon túli románok miniszterének közös tájékoztatóján. Az április óta beérkezett regisztrációs kérelmek száma alig haladja meg az ezret. 

?Eddig a pillanatig 1007 levélszavazási kérelem érkezett, illetve 334-en kérelmezték szavazókör létrehozását. Ez a szám nem azt jelenti, hogy létrehozunk három szavazókört, hanem hogy 334 kérelmet kaptunk a Föld minden pontjáról. Gyakorlatilag nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár egyetlen szavazókört is létrehozzunk az állampolgárok kérésére? ? hangsúlyozta Marian Muhulet. A választási hatóság alelnöke pontosította: a törvény szerint akkor kell szavazókört létrehozni egy adott településen, ha azt legalább száz állampolgár kéri.

Dan Stoenescu tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: a választási törvény most ad először lehetőséget a külföldön élő állampolgároknak arra, hogy levélben adják le voksukat. Ehhez nem kell egyebet tenniük, mint kitölteniük a külügyminisztérium honlapján megtalálható regisztrációs űrlapot, majd a lakhelyet igazoló irat fénymásolatával együtt postázniuk Románia illetékes külképviseletére. Akik nem regisztrálnak az augusztusban lejáró határidőig, azok csakis a nagykövetségeken vagy konzulátusokon adhatják le szavazatukat az őszi parlamenti választások alkalmával is.

További tudnivalók a Külügyminisztérium honlapján, itt találhatók.

Tudta, hogy a nagy-britanniai lakcímét bankszámla-kivonattal 
is igazolhatja? 
Ezen a linken letölthető országonkénti lebontásban 
a román hatóságok által elfogadott 
lakcímigazoló iratok listája.