Budapesten és több vidéki iskolánál is tartottak polgári engedetlenségi akciót a Tanítanék mozgalom felhívására ma reggel. A mozgalom nevében Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója március 24-én hirdetett meg polgári engedetlenséget egyórás időtartamra. Azt kérte, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket, azt, hogy mindenképpen változást szeretnének a közoktatásban szeptembertől. Ercse Kriszta, a polgári engedetlenséget támogató, a közoktatás átalakításáról szóló elképzeléseit 12 pontban megfogalmazó civil közoktatási platform szóvivője azt mondta, tudomásuk szerint mintegy 250 iskola csatlakozott a szerdai akcióhoz. A kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozást nyílt levelükkel elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium az akcióban részt vevő tanárai nyolc és kilenc óra között kertészkedtek, szemetet szedtek, fát ültettek. Az iskola többi tanárja a diákok felügyeletét vállalta, ?k és a tanulók az iskola udvarát takarították.
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Magyar Péter bejelentette, hogy Orbán Anita miniszterelnök-helyettesként is szerepet kap az új kormányban. A Tisza-kormányban így külügyminiszteri feladatai mellett a…
Tovább...Kelemen Hunor és Magyar Péter a támogatásokról, a külhoni magyarok jogairól és a nagyváradi premontrei apát ügyéről tárgyalt
Budapesten találkozott Magyar Péter hivatalba lépő új kormányfő és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A találkozóról mindkét politikus beszámolt közösségi…
Tovább...Magyar Péter fogadja Kelemen Hunort
A mai nap folyamán Budapesten egyeztet Magyar Péter leendő miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Erről a választásokon győztes Tisza Párt…
Tovább...Ma megkezdődtek a magyar Országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetések
A tárgyalások témái között van a mandátumok igazolása, az eskütétel rendje, az ülés menete, a tisztségviselők megválasztása és a bizottsági struktúra kialakítása.
Tovább...