A szimbólum a legáltalánosabb értelemben vett jel, amelyhez egy bizonyos jelentés kapcsolódik. Kulcsfogalom az antropológiában és a pszichoanalízisben is.

Jung szerint az emberi psziché legmélyebb rétegében vannak az olyan ősi képzetek, amelyeket az emberi tapasztalat formált évezredek alatt. Ezeket az ősi szimbólumokat nevezik archetípusoknak. Ezek képek és érzelmek egyszerre, pszichikus energiát alkotnak együttesen ? olvashatjuk Prágay Bernadett Rítusok és szimbólumok a mindennapokban című tanulmányában.

A szimbólumterápia a relaxációs alapgyakorlatokra építve, megváltozott tudatállapotot létrehozva, sajátos belső képek segítségével tárja fel a mély lelki tartalmakat. A belső képekkel történő munka teszi lehetővé az egyén számára a probléma pontosabb megértését, megfelelő megoldását és eredményeinek, hatásainak integrálását, ezzel pedig egy új lelki egyensúly létrehozását. Így érhető el, hogy a probléma akadály helyett a személyiség fejlődését, a növekedést, és a kiteljesedést szolgálja az egyén számára.

Johanna
Hegyi Johanna, pszichoterapeuta

A mai félórában kiderítjük, hogy mi a szimbólumok szerepe a pszichoterápiában, és milyen módon segítenek eligazodni a hétköznapi valóságban? Milyen látásmódot kíván a jelképes értelem megfejtése? De mindezek előtt bemutatkozik vendégünk, Hegyi Johanna, aki  elsősorban a munkájáról szól.

Hallgassa meg a műsort!