Németországban a Kereszténydemokrata Unió mindhárom tegnapi tartományi választáson kevesebb szavazatot kapott, mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási ?szupervasárnap? első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a Landtagba, így a Merkel-kormány menekültpolitikájának bírálatára építő párt az első számú nyertes. Baden-Württembergben a Kereszténydemokrata Unió most először nem a legnagyobb politikai erő, és várhatóan szintén először 30 százalék alatti eredményt ér el. Rajna-vidék-Pfalzban is gyengült, míg Szász-Anhaltban ugyancsak a néppártok esetében fontos határként számon tartott 30 százalék alá süllyedhet, de így is az első helyen végezhet, viszont a koalíciós partner szociáldemokrata párt visszaesése miatt az általa vezetett kormány elveszítette többségét.