Támogatja a romániai zsidó történelmi és holokauszt-múzeum létrehozását Klaus Johannis. Az államfő arra biztatja a hatóságokat, elsősorban a Wiesel Intézetet, hogy keressen minél több olyan román állampolgárt, aki zsidókat vagy romákat mentett meg a haláltól. A hétfő óta hatnapos izraelin és palesztinai látogatáson tartozkodó Klaus Johannis ugyanakkor hangsúlyozta: a legjobb nevelés az átélt tapasztalat, egy ilyen múzeum pedig ?a demokráciára való nevelés váratlan forrása? lenne. A tolerancia és az embertársak iránti tisztelet zsenge korban gyökeredzik, az iskolának pedig ebben alapvető szerepe van ? nyilatkozta az államfő, aki hozzátette: a kormánnyal is beszél a múzeum-projektről, és mihamarabb konkrét tervvel állnak elő.

Románia ugyanakkor tegnap átvette hivatalosan Magyarországtól a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség soros elnökségét. Az átadási ünnepséget Berlinben, a nemzetközi szervezet főtitkárságának székhelyén tartották. Románia a következő 12 hónapban tölti be a tisztséget. Klaus Johannis államfő korábban hangsúlyozta: Románia szorosan együtt fog működni Izraellel a soros elnöksége idején. Az Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség 2000-ben alakult Göran Persson volt svéd kormányfő kezdeményezésére.