Szlovákiában megjelent a zikavírus okozta első megbetegedés – idézte Viliam Cislák egészségügyi minisztert szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A tárca közlése szerint egyelőre egy fertőzött személyről tudnak. A zikavírus jelenlétét annál a nőnél mutatták ki, akinél még a múlt hét folyamán merült fel a fertőzöttség gyanúja. A fiatal nőt január 26-án a kelet-szlovákiai Eperjes kórházában vizsgálták ki, miután egy hónapos dél-amerikai útjáról hazatérve egy meghatározatlan megbetegedés tüneteit észlelte magán. A zikavírussal fertőzött, de stabil állapotban lévő nőt nem sokkal a kivizsgálás után otthoni kezelésre haza is engedték. „Nincs szükség arra, hogy elkülönítsék, a betegség cseppfertőzéssel nem terjed, lefolyása olyan, mint egy influenzának” – mondta Viliam Cislák újságíróknak nyilatkozva. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet, mivel becslései szerint már az idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében. A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...