Remus Cernea és Ioana Stăniloiu lesz az első pár Romániában, amely a bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít az erre vonatkozó törvény elfogadása után. A képviselő és a barátnője ezt tegnap jelentette be a Képviselőházban. Cernea egyúttal közölte, hogy ismét benyújtotta a tavaly elutasított tervezetét.

A törvényhozó szerint egyre nagyobb a nyitottság a kérdés iránt, amelyet korábban kizárólag az egyneműekkel hoztak összefüggésbe, és gyakorlatilag vita nélkül elvetettek. A legutóbbi, második próbálkozáskor viszont két szakbizottság is kedvezően véleményezte a tervezetet, és a plénumbeli vitán több képviselő is az elfogadására buzdított, emlékeztetett Cernea. A képviselő azt is felidézte, hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmával 800 ezren vallották azt, hogy élettársi kapcsolatban élnek. Az állam nem teheti meg, hogy egyszerűen nem vesz tudomást róluk – hangsúlyozta Remus Cernea.