A sajtónak nyilatkozva, illetve Facebook oldalán Antal Árpád elmondta, a Számvevőszék már két évvel ezelőtt megvizsgálta ezt a hitelszerződést, amelyet nem értettek meg. Az Európai Fejlesztési Bank már akkor nyilvánosan állást foglalt, és írásban közölte, hogy folyamatosan ellenőrzi a sepsiszentgyörgyi szerződés végrehajtását, és mindent rendben levőnek talált. A polgármester szerint az lehet az oka a vizsgálódásának, hogy a Számvevőszék nem találkozott még ilyen jellegű szerződéssel, ezért biztos ami biztos alapon feljelentést tettek a DNA-nál. A polgármester rámutatott: teljes mértékben biztos abban, hogy mindent szabályosan végeztek, és ha az ügyészséget az igazság érdekli, hamar meggyőződnek róla, hogy minden rendben van.A Számvevőszék azonban honlapján megjelenő adatok azonban nem támasztják alá Antal kijelentését, Lakatos Péter, a számvevőszék bukaresti tanácsosa a Krónikának azt nyilatkozta, a DNA által vizsgált ügyben az intézmény nem tett feljelentést a nyomozó hatóságnál.
Az USA márciusra szeretne békemegállapodást Ukrajnában
Az Egyesült Államok márciust jelölte meg céldátumként egy orosz–ukrán békeegyezményre a Kijevvel folytatott legutóbbi tárgyalásokon – értesült a Reuters. A…
Tovább...A legfelsőbb bíróság elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt
Lia Savonea szerint Ilie Bolojan miniszterelnök levele, amelyben figyelmeztette az alkotmánybíróságot az uniós források elvesztésének kockázatára, összeegyeztethetetlen a hatalmi ágak…
Tovább...Egy időben jönne a közigazgatási reform és a gazdaságélénkítés
A miniszterelnök szerint a kormány célja az, hogy egy időben fogadja el a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló…
Tovább...A gyermekvédelem kiemelte a családból a gyermeket, akinek négy testvére meghalt
A kürpödi (Chirpăr) család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután két testvére vízbe fúlt, másik kettő pedig…
Tovább...