A román politika színpadának ? a nyilvánosságnak ? legkifejezőbb metafórája a labirintus, sőt egyre inkább egy Ariadné fonala nélküli útvesztő, melyből sem a politikai aktorok, sem a közönség nem ismeri a biztos kiútat. Ezért minden egyes útelágazásnál gondot okoz a választás, nincsenek egyértelmű eligazító sémák, és ha a politikai cselekmény egyszer letér, a többihez látszatra mindenben hasonló, kivezető útról, akkor esélye sincs kikeveredni a számtalan csapdából: mellékösvényeken, zsákutcákon és a reménytelenségben bolyong az összes szereplő. A káoszt az elnök teremtette, még mandátuma legelején, amikor egyszerre ígérte a politikai osztály radikális reformját, megújulását, viszont és ugyanakkor minden áron, a soron következő országos választásokat megelőzve, ?saját kormányt? akart. Márpedig a két követelmény egyszerre esélytelen, vagy a demokratikus folyamat ütemének és logikájának megfelelően, választásokat követően jön létre új parlamenti többség, és aztán ennek alapján alakul többségi kormány, vagy pedig elvtelen kompromisszumok, keresztzsarolások és árulások, stb. (tisztára a Băsescu ?imorális megoldásához? hasonlóan, amely színdarabban a Dan Voiculescu 2004-es szerepét ma Gabriel Oprea volt-, és frissen megvádolt, belügyminiszter játsza) nyomán eröltet át az elnök, új ? ma éppen technokratának mondott ? ?saját? kormányt. Akkor viszont a megújulás, a megtisztulás bukik el még a startvonalon és egy harmadik hatalom, nevezetesen a korrupció-ellenes ügyészség kerül hatalmi pozícióba, ő jelől és válogat, sülyeszt el potenciálisan esélyes jelölteket és teremt lehetőséget újaknak, és ezzel a DNA maga alá gyűri a demokratikus intézményeket. És itt tartunk most ? DNA rulez, a legtöbb párt igyekszik elfedni az ügyészség-bíróság szerepét a jelöltek megrostálásában, miközben a rommagyar pártok szinte formálisan és nyiltan vállalják a tényt, hiszen az RMDSz Csíkszeredában, az MPP (és az RMDSz is) Gyergyószentmiklóson az ügyészi-bírói döntésektől teszik függővé a polgármester-jelöltjeik indulását. A látszólagos időkrízis is az ellentmondásos, elvtelen és eszme nélküli, valamint következetlen politikai csatározások eredménye. A napszakonként változó, feje tetejére álló politikai adok-kapok könnyen oda vezethet, hogy vagy Thézeusz legyőzi ugyan Minótauroszt, viszont vezérlő arany-fonál nélkül sohasem jut ki az útvesztőből; vagy meg sem találja azt a labirintusban;esetleg Minótaurosz győz, és semmit nem ér a fonal.
Soha kínosabb magyarázkodást nem láthattunk a technokrata miniszterelnöktől, de még az amúgy egyre zavarosabban kommunikáló Kelemen Hunortól sem, mint a tegnapi pártkonzultációk nyomán adott nyilatkozatok. Paradox módon, miután a szövetség az egyfordulós polgármester-választás előnyei mellett érvelt még a napokban is, az elnök éppen akkor beszél zavarosan és körmönfontan, amikor a korrektebb álláspontot adja elő. Ugyanakkor ? nagyon úgy tűnik ? Kelemen az egyetlen pártvezér akire hathatott a Ciolo?-féle konzultáció, legalábbis megpuhította álláspontját. Mindent egyebevetve, az egyfordulós választás, a megyei tanács-elnökök közvetett (tanács általi) megválasztása mellett szűkíti a helyhatóságok reprezentativitását, informális legitimitását, hiszen kevesebb szavazat nyomán kerülhetnek ki az előljárók. A szövetség vezérei viszont ez ellenében imaginárius (elvi) matematikával érveltek, miszerint az egyfordulós polgármesterválasztás előnyösebb a szövetségnek és implicit a rommagyarságnak. Csakhogy ennek az eddigi választások ? soha komolyan ki nem értékelt ? eredményei mondanak ellent. Mostanra meg Kelemen elfogadja a kétfordulós választást, csak azt mondja ? egyébként korrekt módon ?, hogy menet közben ne változtassák meg a választási szabályokat: az RMDSz álláspontja ebben is ambivalens, nem tud dönteni, bolyong a labirintusban.
Az elnök és kedvenc pártja ugyanis nyomás alá helyezte a kormányt és miniszterelnököt, azért, hogy akár sürgösségi rendelettel, de változtatná meg a helyhatósági választások szabályozását és kétfordulós polgármester választást eröltessen át, mely ? legalábbis elvben ? esélyesebbnek látszik az új-PNL számára. Dacian Ciolo? előszőr antidemokratikusnak mondtakormányrendelettel, az utolsó pillanatban megváltoztatni a választási törvényt, majd az új-PNL és elnök nyilvánvaló nyomásának engedve belebegtette, hogy konzultációt követően, mégis kormányrendelettel, illetve parlamenti felelősség-vállalással módosítja a törvényt. A konzultációk viszont nem mutattak többségi támogatást a változtatás mellett, ugyanakkor a PSD bojkottal fenyegetőzött a változás esetére, ezért a forró gesztenye kikaparását visszadobta a parlamentnek. Ilyen politikai játszmákat vezényel le a ?technokratának? mondott kormányfő, és hitelteleníti amúgy is legitimáció-hiányos pozícióját: mire Thézeusz legyőzi Minótauroszt, nem lesz ki kivezesse a labirintusból, és marad a megváltatlan politikai világ.
Az eszmétlen és elvtelen politikai nyomás viszont ? legalábbis első körben ? éppen az ?ellenzéknek? kedvez(ett). Ha marad az egyfordulós szabályozás, akkor nemcsak a jobboldal megosztottságából profitálhat a szociál-demokrata párt, hanem abból is, hogy még a választásokat megelőzően legyőzi az elnöki-pártot, ez pedig (bandwagon effect) további győzteshez húzó szavazókat és voksokat vonzhat. Ciolo? nagy nehezen ímmel-ámml és sűrűn nyelve, hebegve-habogva visszatérítette a kérdés eldöntését a parlamentnek, ahol viszont a nagyon is zsarolható Oprea-féle fantompárt lehet a mérleg nyelve, ezért további elvtelen és parttalan csatározások várhatók.
Nem emlékszem precedensre, amikor az RMDSz ? az aprópártok a partvonal mellett kispályáznak ? ennyire szétszórtan, stratégia és kampányterv, sőtjelöltek nélkül állt volna helyhatósági választások startvonalához. Pedig a választott helyhatósági képviselet mellet, vagy még annál is előbb, a vízválasztó az 5 százalékos küszöb átlépése, a megyei tanácsos-jelöltek listájára leadott szavazatok esetében. Ez a legfontosabb tét a szövetség és a rommagyarság számára, a legnagyobb mintán végzett közvélemény-kutatás, mely előrevetíti az őszi parlamenti választások esélyeit, a képviselet jövőjét.
Rengeteg a bizonytalanság a közeledő választásokkal kapcsolatban ? még a törvényes szabályozás sem végleges ? és mindez világosan mutatja: a demokratikus/racionális politikai kultúra hiányát, a romániai demokratikus intézmények törékenységét. A rendes időközönként egyértelmű szabályozás mellett megtartott szavazások, a liberális demokráciák legfontosabb intézményei, és az elmúlt negyedszázadban ? legalábbis formálisan ? olajozottan működtek, mára viszont ez a központi intézmény is válságba került. És ezt az elnök ?saját kormány? iránti erős vágya, a pártok elvtelen ?politikai játszmái? okozzák: ez pedig a probléma és nem a megoldás része. Változni látszik a mitológiai történet Minótaurosz győzni fog, Thézeusz a hős elbukik és kezdhetjük újra az egész posztkommunista politikai történetet.