Mindezt tegnap sajtóreggeli keretében jelentette be a kolozsvári magyar sajtó képviselőinek. Horváth Anna ismertette főbb célkitűzéseit, mint például a szolgálati lakásépítési programok, illetve azokat a megvalósításokat, amelyeket alpolgármesterként ért el. Ugyanakkor tisztázta azt is, szó sincsen arról, hogy az RMDSZ elzárkózna, vagy nem konzultálna más politikai, vagy civil szervezetekkel. A cél közös, a kolozsvári magyar közösség megerősítése, ezért tárgyalni fognak, többek között a mozgósítás módozatairól is.Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke korábban azt nyilatkozta, a Szövetség Kolozs megyei szervezete úgy véli: Horváth Anna jelenlegi alpolgármester jelölése a polgármesteri tisztségre garanciát jelent a magyar összefogásra. Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét hallják:
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...