Adásunkban Székely Ervin Demény Péter költőt, írót, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztőjét kérdezi arról, hogy milyen tervei vannak 2016-ra. Ezt követően Eifert Jánossal, a fotóművészet világviszonylatban is méltán ismert és elismert képviselőjével beszélgetünk, akinek Ars poetica – A klasszikustól a modernig címmel nyílt kiállítása múlt héten a bukaresti Balassi Intézetben. A február 7-ig látogatható tárlat anyaga a művész 50 év alatt készült fotóiból nyújt válogatást.
Zeneszalon című rovatunkban a tavaly június 30-án elhunyt Bács Lajos 18-ik századi román táncszvitek című szerzeményét hallhatjuk a zeneszerző, karmester által alapított Musica rediviva régizene-együttes előadásában. Bács Lajos éppen ma, január 19-én lenne 86 éves.

Tartsanak velünk.