Adrian Năstase volt miniszterelnököt is kihallgatta ma a legfőbb ügyészség az 1990-es bányászjárás kapcsán zajló vizsgálatban. Năstaset tanúként idézték be ma reggelre, a volt kormányfő 1990-ben a Nemzeti Megmentési Front egyik részlegét vezette, ugyanakkor két héttel a véres bányászjárást követően ? amikor Zsil-völgyi bányászok brutálisan bántalmazták a Ion Iliescu akkori elnök ellen tüntető ellenzékieket, diákokat ? külügyminiszternek nevezték ki. Az 1990. június 13-15-i események kapcsán korábban Ion Iliescu volt államfőt, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat egykori vezetőjét, Petre Roman akkori kormányfőt, Gelu Voican Voiculescu, egykori miniszterelnök-helyettest, Virgil Atanasie Stănculescu volt védelmi minisztert és Miron Cozma, a zsil-völgyi bányászvezért is meggyanúsították. A felsoroltakat azzal gyanúsítják, hogy bűnrészük lehetett a bányászok uszításában és a fővárosba szállításában és felfegyverzésében.A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...