A Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával megkezdődött december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén az irgalmasság szentéve. Ez a római katolikus egyház történetében a 30. szentév, amely  2016. november 20-án, Krisztus király ünnepén zárul majd. Ferenc pápa idén húsvét 2. vasárnapján hirdette ki a rendkívüli szentévet. Mint mondta: azért szentel külön jubileumi évet az irgalmasságnak, mert az egyháznak a korszakos változásokkal terhelt időszakban az a feladata, hogy erőteljesebben mutassa meg Isten jelenlétének és közelségének jeleit. A szentév célja a szegények megszólításaés vigasztalása, a „modern társadalom rabszolgáinak” felszabadítása, a méltóság visszaadása azoknak az embereknek, akiket korábban megfosztottak tőle.

A katolikus egyházi hagyomány szerint a szentévekben négy római bazilika szent kapuját nyitják ki. A Szent Péter-bazilika szent kapuján elsőként a pápa lép át, majd a bíborosok, püspökök, papok, szerzetesek, illetve a laikusok követik.

A római bazilikák szent kapuinak kinyitásánál is fontosabb, hogy most először a világ egyházmegyéiben is helyi „szent kapukat” nyitnak, nem csak a templomokban, hanem a menhelyeken, börtönökben, kórházakban is.