Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze – tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek. Kérése szerint a Kerepesi temetőben, jó barátja, Ferenczy Béni közelében szeretnék örök nyugalomra helyezni. Juhász Ferenc az ötvenes években indult és a hatvanas-hetvenes években a magyar költészetet meghatározó nemzedék egyik vezéralakja volt Nagy László és Kormos István mellett. 1928. augusztus 16-án született Biatorbágyon, 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg az egyetemi tanulmányait, amelyeket 1948-ban a budapesti József Attila Népi Kollégiumban folytatott magyar?filozófia szakon. Irodalmi pályafutása 1948-ban kezdődött, a Diárium című lap karácsonyi száma közölte első két versét. Első verseskötetét, a Szárnyas csikót Baumgarten-díjjal jutalmazták.