Nem olyan régen Brassóba utaztam vonattal és azon morfondíroztam magamban, hogy a személyvonat éppen olyan sebességgel ? vagy éppen lassúsággal ? döcög, mint ezelőtt több mint száz évvel, hiszen valamikor, egy régi-régi újságban kezemben jártak a korabeli menetrendek és a Csíkszereda-Brassó közötti távot majdhogynem annyi idő alatt tette meg a gőzös, mint ma a villanymozdony. Amint ezen töprengtem, megütötte a fülem két fiatal beszélgetése, ők is a közlekedésről beszélgettek, ízes székely hangsúllyal, csakhogy az egyik a londoni, a másik pedig a new yorki közlekedést ecsetelte és tették mindezt olyan természetesen, mintha csupán a hétvégi falusi bál lett volna a téma. Az egyik srác pincérkedett az angol fővárosban, a másik egy szállodában dolgozott az Egyesült Államokban és mint kiderült, mindkettőjük egyetemet végzett, de látván az itthoni pénztelenséget, nyakukba vették a világot. A Székelyföldről, Erdélyből is egyre többen mennek ki, a hazai politikusoktól sokat hallanni arról, hogy valamiképpen a folyamatot meg kellenne fordítani, de az eszközökről jóval kevesebb szó esik. Ezért is voltam roppant kiváncsi a Hargita megye tanács legutóbbi, nem is akármilyen időpontban, hanem szerdán késő este megtartott ülésére, amelyen többek között elfogadták a következő öt esztendőre szóló ifjúsági stratégiát. Magán az ülésen csupán néhány elvi szempontot ismertettek, nem voltam rest azonban és megszereztem az egész anyagot, amely nem kevesebb mint százhat oldal. Az ifjúságpolitikai elképzelések voltaképpen általános uniós és hazai irányelvekbe illeszkednek, mindezek mellett azonban én azt a csodagyógyszert kerestem, amellyel a közeljövőben megállítható a tőlünk induló gazdasági migráció. Nos, azonnal le is szögezem: ilyen csodagyógyszer nincs. Amiben viszont valamiképpen meg lehetne kapaszkodni és ezekre ösztönöz a tanulmány, illetve a stratégia: jobban a valós élethez kell közelíteni az oktatást, lehetővé kell tenni, hogy a fiatalok jóval nagyobb részt vállaljanak a közéletben, a művelődésben, fel kell zárkoztatni a leszakadt rétegeket, lehetővé kell tenni az iskola utáni rugalmas, a munkaerő piac igényeihez alkalmazkodó tanulást, a lehető legnagyobb mértékben támogatni kell a kreativitást és a kezdő, az úgynevezett start-up vállalkozásokat, minden eszközzel segíteni kell az egyetemet végzett fiatalok pályakezdését és így tovább. Távol állnék az igazságtól, ha azt mondanám, hogy mindezek csak szavak és szavak, hiszen például a tavaly Csíkszeredában, az idén Sepsiszentgyörgyön építettek lakásokat fiatal orvosoknak és az orvos gyakornokok fizetését országosan is alaposan megemelték, de úgy gondolom, hogy nagyon messze lesz még az az idő, amikor egykori Sapientás tanítványaim nem a világ négy sarkából köszöntenek rám a közösségi oldalakon, hanem valamelyik itthoni kávézóban ülünk le ugyanahhoz az asztalhoz. Az ifjúságról beszélni kell, bármiféle ifjúsági stratégia lényeges és szükséges, csupán egyet nem szabad feledni: mindez az ország, Románia, általános fejlődésének a függvénye. Mindaddig, amíg mifelénk két és fél óra alatt tesz meg a vonat száz kilométert, Európa nyugati felén pedig helyenként ugyanennyi idő alatt ötszázat, addig keleti-nyugati közlekedés egyirányú marad. De azért ne veszítsük el a reményt….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.