A tegnap reggel kezdődött túszdráma során iszlamista fegyveresek 170 embert tartottak fogva, akik közül helyi források szerint legalább 18-an, egyes források szerint 27-en vesztették életüket. A helyi kormány egyelőre csak azt erősítette meg, hogy három halálos áldozat van, két helybéli,egy francia és egy belga állampolgár. Salif Traoré mali nemzetbiztonsági miniszter tegnap délután egy sajtótájékoztatón közölte: „jelenleg nincs több túsz a támadók fogságában”. A támadást az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló egyik afrikai dzsihadista csoport vállalta magára. A túszok kiszabadításában amerikai és francia különleges műveleti erők tagjai támogatták a mali hatóságokat.

Mali északi része 2012-ben egy katonai államcsíny után szélsőséges iszlamisták ellenőrzése alá került, akiket 2013-ban francia katonai beavatkozással vertek vissza.

Az országban ENSZ-békefenntartók, illetve legalább ezer francia katona állomásozik. Maliban idén ez volt a harmadik támadás külföldiek által látogatott létesítmény ellen.