Kihirdette Klaus Johannis államfő azt a törvényt, amely megtiltja az első kategóriás földrengésveszélyes épületekben helyet kapó éttermek, bárok, bankok, üzletek, színházak, mozik, illetve intézmények vagy más középületek működését. Az 1994-ben elfogadott 20-as számú törvényt módosító és kiegészítő jogszabályt október 26-án szavazta meg a parlament. A törvény azután  válik hatályossá, miután közzéteszik a Hivatalos Közlönyben.

Szeizmológiai szempontból Bukarest a legveszélyeztetettebb európai főváros, világviszonylatban pedig a veszélyeztetettségi lista tízedik helyén szerepel. A román fővárosban számos intézmény, köztük színházak és mozik is működnek közveszélyesnek nyilvánított, úgynevezett ?piros pöttyös? épületekben.

Mint ismert, az első kategóriás földrengésveszélyes épületek a Richter skálán mért 7 foknál nagyobb rengés esetén nagy valószínűséggel teljesen összedőlnek, a II-es kategóriába tartozó épületeket nem veszélyezteti az összedőlés, viszont lehetséges, hogy megrongálódnak a belső terek, a III-as kategóriás épületek esetében pedig repedések keletkezhetnek, leeshet a vakolat, de a lakók élete nem kerülhet veszélybe.