Hét helyszínen érte terrortámadás Párizst az éjjel. Az áldozatok száma meghaladja a százhuszat, a sebesülteké a háromszázat, csaknem százan közülük súlyos állapotban vannak. A merényletet egyelőre senki nem vállalta magára. A Bataclan nevű klubban egy koncerten több mint 80 ember halt meg. A lövőldözők franciául beszéltek, de azt kiáltották, hogy Allah Akbar. Öngyilkos merénylők robbantottak ugyanakkor a Stadte de France stadion közelében, ahol épp a francia-német mérkőzést játszodták. A válogatott meccsen jelen lévő Francois Hollande államfő is, akit azonnal evakuáltak. Itt 4 halottról tudnak. Lövöldöztek Párizs több étteremben és utcáján is. Az éjszaka folyamán öt terroristát ártalmatlanítottak, az ügyészség pedig megtorlást ígér. Francois Hollande francia elnök egész Franciaország területére rendkívüli állapotot hirdetett és bejelentette a határok lezárását. Párizsban ma zárva lesznek a közintézmények. A terrorellenes és a bűnügyi hatóságok is vizsgálatot indítottak a párizsi terrortámadások ügyében. A párizsi rendőrfőnök hajnalban bejelentette, valamennyi támadó halott, de még nyomoznak esetleges cinkosok és segítők után. A sajtó nyolc terrorista haláláról számol be.
A Román Külügyminisztérium elítéli a párizsi terrortámadásokat, és vizsgálatott indított az esetleges román állampolgárságú áldozatok felderítésére. Románia párizsi nagykövetsége arra kéri a francia főváros környékén tartózkodó román állampolgárokat, hogy figyeljék a hatóságok utasításait, és biztonságuk érdekében ne menjenek ki az utcákra.
A világ vezető politikusai elítélték a merényleteket, és megrendülésüknek adtak hangot a történtek miatt, illetve felajánlották segítségüket Franciaországnak.

Klaus Johannis államfő barbár támadásoknak nevezte a Párizsban elkövetett merényleteket. A Francois Hollande francia államfőnek küldött táviratában Johannis részvétét fejezte ki a történtek miatt és szolidaritásáról biztosította a francia nemzetet.

A Franciaország elleni támadás merénylet egész Európa ellen – írta Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke, Francois Hollande francia elnöknek címzett ma hajnali levelében. A politikus ígéretet tett levelében arra, hogy a világ húsz legfejlettebb országának vasárnapi törökországi csúcstalálkozóján arra kéri majd a résztvevőket, tegyenek a terrorfenyegetettség elhárításáért.

Biztonsági intézkedésekről döntött Belgium. Charles Michel belga kormányfő bejelentette: visszaállították a határellenőrzést a francia határon, a repülőtereken és a vasútállomásokon – közölte a Belga hírügynökség szombat hajnalban.

Készültségbe helyezték az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosai, köztük New York, Washington és Los Angeles rendőrségét is az összehangolt párizsi terrortámadások nyomán: Bostonban fokozott éberségre szólították fel a biztonsági szolgálatok munkatársait.