Kelemen Hunor szövetségi elnök elképzelhetőnek tartja, hogy az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal együtt kormányozzon az új miniszterelnök kinevezése után. A miniszterelnök lépéséről Kelemen Hunor a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: szerinte Ponta lemondása természetes válasz volt arra az ellenséges hangulatra, ami kialakult a kormány körül. ?Lehetett volna másképp is kezelni a kialakult helyzetet az elmúlt két hétben, de most már nem volt más megoldás. Ha két héttel ezelőtt lemond Gabriel Oprea belügyminiszter, szombaton pedig távozott volna hivatalából a negyedik kerület polgármestere, talán nem jutunk el idáig? ? mondta a szövetségi elnök a motoros rendőr halálát és a bukaresti tragédiát követő tiltakozáshullámra utalva. A politikus szerint az RMDSZ most akkor lenne kedvezőtlen helyzetben, ha része lenne a távozó kormánykoalíciónak. ?Ezt nem azért mondom, hogy igazoljam a tavalyi döntésünket -amikor az RMDSZ kilépett a kormányból. Ám már akkor is látni lehetett, hogy ezzel a társasággal nem lehet együtt kormányozni több ok miatt sem? ? jelentette ki.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...