Az orosz Kogalymavia légitársaság Egyiptomból Szentpétervárra tartó gépének szombati tragédiáját „külső hatás” okozhatta ? közölte ma a légitársaság szóvivője, aki szerint egy repülő csak úgy, egy hiba miatt nem szakad darabokra. A cég ezért közölte azt, hogy a 224 utas katasztrófát szenvedett ? idézi a Focus online a szóvivőt, aki elismerte: az Airbus A321-es gépnek korábban volt meghibásodása, de azt kijavították és a szerencsétlenség idején kitűnő állapotban volt. A legénység azonban a szerencsétlenség idejében teljesen elvesztette az irányítást a repülő felett.

Közben ma reggel megérkezett Szentpétervárra az első repülőgép, amely a légi katasztrófa halálos áldozatainak földi maradványait szállította. A holttesteket a repülőtérről egy szentpétervári halottasházba vitték, ahol a nap folyamán azonosítják őket.

Megtalálták a lezuhant gép feketedobozait is, és a vizsgálatokat megkezdték mind Oroszországban, mind pedig Egyiptomban. Pontos információkat csak ezek megvizsgálása után tudnak meg a hatóságok.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya bejelentette, hogy az ő fegyveresei lőtték le a gépet.

Mint imert, az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó repülőgép a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A több mint 18 éves Airbuson 217 utas, köztük 17 gyerek és hétfőnyi személyzet tartózkodott. A katasztrófát senki nem élte túl.