A Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint az utóbbi időben megsokasodtak a román hatóságok által magyar szervezetek ellen indított eljárások Székelyföldön. Izsák Balázs az M1 aktuális csatornának azt mondta: a magyarság közéleti szereplőin keresztül akarják megfélemlíteni a magyar közösséget. Kijelentette: az SZNT azt üzeni a magyar közösségnek, hogy ne féljenek, mert ők harcolni fognak, s – ahogy korábban, úgy most is – jogorvoslattal fognak élni a háttérszervezeteiknél tartott pénzügyi ellenőrzések miatt. A Székely Nemzeti Tanács tegnap közölte, hogy pénzügyi ellenőrzést tartottak a hatóságok annál a két székelyföldi egyesületnél, amelyek legutóbbi tömegmegmozdulásaik szervezésében szerepet vállaltak. A Siculitas Egyesületet 10 ezer lejre büntették meg, mert nem jelentett be a pénzmosás elleni hatóságoknál egy júniusban kapott magyarországi támogatást. Az SZNT vezetője kifejtette: nonprofit szervezeteknél ritkán tartanak ellenőrzést; a román államtól semmilyen támogatást nem kapnak, nem fizetnek áfát, ezért sem érti, hogy a román állam milyen érdekből indította a vizsgálatot. Hozzátette ugyanakkor: a hatóságok által kifogásolt pénzügyi támogatás idén júniusban, jól látható, ellenőrizhető módon érkezett romániai bankszámlájukra.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...