Életének 94. évében, családja körében elhunyt tegnap Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság egykori elnöke. Ő volt a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője. Két mandátum alatt, 1990 és 2000 között ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa. Temetéséről később intézkednek.

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten értelmiségi családban. A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1944-ben. 1952-ben beiratkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, de diplomát nem szerezhetett, ugyanis az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1963-ban szabadult.

Göncz Árpád életében számos kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, 2012-ben pedig gyermekei létrehozták a Göncz Árpád Alapítványt.

Göncz Árpád hagyatéka közös kincsünk ? Búcsúzik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Politikai-közéleti, nem utolsó sorban irodalmi munkássága iránti mély tisztelettel búcsúzik az RMDSZ a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első államelnökétől – olvasható a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által aláírt közleményben.

A politikus emlékeztet: Göncz Árpád Romániában tett történelmi látogatása a magyar nemzet együvé tartozásának meghatározó szimbólumává lett, általa a két ország szomszédsági kapcsolata is elindulhatott az európaiság útján. Göncz Árpád akkor fontos üzenetet fogalmazott meg nekünk, romániai magyaroknak és a többségi politikumnak is: Magyarország felelősséget érez a határain túl kisebbségben élő testvérei sorsa, helyzetének alakulása, identitásának, anyanyelvének, kultúrájának ápolása, megőrzése iránt.